Újabb hatalmas drogfogás Budapesten

Több tízmillió forintnyi drogot találtak a rendőrök Terézvárosban.

A kormány többet költ a drog elleni harcra, és a családon belüli erőszak megfékezésére is.
A kormány csütörtökön több sürgős társadalmi és gazdasági problémára reagálva rendelte el milliárdok átcsoportosítását a Központi Maradványelszámolási Alapból. Az intézkedések az aszály elleni védekezést, a drogellenes harcot és a kapcsolati erőszak visszaszorítását szolgálják – írja az Index.
Az Aszályvédelmi Operatív Törzs javaslatára 4,7 milliárd forintot az aszály elleni azonnali védekezésre különítettek el, mivel a mezőgazdaságot fenyegető vízhiány kezelése érdekében állami beavatkozások szükségesek.
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint az energiaügyi miniszternek és az agrárminiszternek augusztus 31-ig kell gondoskodniuk az azonnali beavatkozások végrehajtásáról, valamint maximálisan ki kell használniuk a csatornák, tározók és holtágak tározókapacitását.
A kormány emellett döntött a Homokhátság vízpótlásáról is, amelyet uniós forrásból valósítanak meg.
A droggal való küzdelemre 3,43 milliárd forintot csoportosítottak át. A kormány szerint a kábítószer-kereskedelem felszámolását támogató programok, a bűnmegelőző intézkedések, valamint a Drogellenes Totális Akcióterv végrehajtása érdekében további állami beavatkozás szükséges.
Ezt is ajánljuk a témában
Több tízmillió forintnyi drogot találtak a rendőrök Terézvárosban.
A kapcsolati erőszak visszaszorítására 400 millió forintot különítettek el. Ebből 50 millió forint a technikai eszközök beszerzésére, 350 millió forint pedig alkalmazásfejlesztési feladatokra jut.
A cél a megelőző távoltartás technikai eszközzel történő ellenőrzésének megvalósítása, amely erősíti a jogintézmény megelőző jellegét és segít visszaszorítani az esetszámokat.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternek azonnal végre kell hajtania az átcsoportosításokat.
Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala (korábbi felvétel)
***